Cirkuszi látogatás
1
1
Már augusztusban elkezdődött az ősz a zuglói képviselők számára. Döntöttünk a közösségi költségvetésről, csatlakoztunk a budapesti a panelprogramhoz, illetve megkezdjük a kizárólagos lakossági parkolóhelyek kijelölését is.
1
Az Erzsébet királyné útján, közel az Amerikai út sarokhoz elhagyatottan áll egy egykor szép, most erősen elhanyagolt állapotú, századfordulós villa, hatalmas kert mélyén.
Várható volt, hogy minden megszólaló Kabdebó Lóránt szakmai életútját, tudományos teljesítményét és kiválóságát fogja méltatni. És ez így is van rendjén: munkássága, irodalomtörténészi és egyetemi oktatói tevékenysége megkerülhetetlen része a magyar szellemi életnek. Engem azonban most inkább Kabdebó, az ember érdekelt.
Társasház-felújítási pályázat meghirdetése, Zugló új logójának elfogadása, a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat újraszervezése, többek között ezekről határozott a képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén. Döntött még a grémium pályázati támogatás odaítéléséről, beszámoló elfogadásáról és az önkormányzati tulajdonú cégek vezetőinek...
Őszintén szólva, sosem terveztem, hogy egyszer alpolgármester leszek.
(Szó érte a ház elejét, hogy egyesek szerint túl hosszúak a beszámolóim, senki nem olvassa végig (dehogyisnem, ugye??), ezért innentől lesz egy rövid, egyperces összefoglaló első rész a türelmetleneknek, ezt követi a szokásos, szubjektív részletes, TLDR :)) beszámolóm a kitartóknak. Tessék olvasni!)