Alpolgármester lettem!

2025.07.17

Őszintén szólva, sosem terveztem, hogy egyszer alpolgármester leszek. 

De sohase mondd, hogy soha.

A közéleti szerepvállalás mindig fontos volt számomra, de nem pozíciókban gondolkodtam, hanem feladatokban és felelősségben. Az élet azonban néha váratlan helyzeteket teremt: amikor az elődöm lemondott, a Zuglói Képviselőtestület engem választott meg, kultúráért,  sportért és városképvédelemért felelős (külsős) alpolgármesternek. (A "külsős" azt jelenti, hogy mivel nem vagyok képviselő. a testületi üléseken tanácskozási joggal veszek részt, nem szavazhatok.)

A kinevezési okmány aláírása
A kinevezési okmány aláírása

Civilként kezdtem, és ma is civilként gondolkodom. A CivilZugló Egyesület alelnökeként hosszú ideje azért dolgozom, hogy a helyi közösség hangja erősebben hallatszódjon, és hogy a döntések valóban az itt élők érdekeit szolgálják. Ezt a szemlélet fogom alpolgármesterként is képviselni.

Ha már így alakult, mindent el fogok követni, hogy helytálljak ebben a tisztségben. Számomra ez nem rangot, hanem szolgálatot jelent. Szolgálatot Zugló közössége felé, szolgálatot a helyi ügyek iránt, és szolgálatot minden itt élő ember mindennapjaiért.

Nagyon fogok igyekezni, hogy mindenkivel megtaláljam a hangot. Hiszem, hogy a kerületünk csak akkor lehet sikeres, ha képesek vagyunk egymásra figyelni, meghallgatni a másik véleményét, és közösen keresni a megoldásokat. Az együttműködés számomra nem puszta szó, hanem munkamódszer.

Alpolgármesterként fontosnak tartom az átlátható, tisztességes és következetes munkát. Szeretném, ha a zuglóiak éreznék: számíthatnak ránk, számíthatnak rám. Legyen szó kisebb hétköznapi problémákról vagy nagyobb fejlesztési kérdésekről, a célom az, hogy felelősen, szakmailag megalapozottan és emberséggel hozzuk meg a döntéseket.

Tudom, hogy kihívásokból nem lesz hiány. De azt is tudom, hogy közösen, egymás tapasztalatára és jó szándékára támaszkodva képesek vagyunk előrelépni. Nyitott ajtóval, nyitott gondolkodással és nyitott szívvel szeretném végezni ezt a munkát.

Köszönöm a bizalmat, számítok a kollégáimra és minden zuglói polgár együttműködésére a következő időszakban. Dolgozzunk együtt egy élhetőbb, biztonságosabb és összetartóbb kerületért!

Az eskütétel után Polgármester úr elsőként gratulált
Az eskütétel után Polgármester úr elsőként gratulált


Rózsa András polgármester így mutatott be a facebook oldalán:

"Tegnap megígértem, hogy részletesebben is bemutatom Zugló új alpolgármesterét.
Háhn-Zágon Zsuzsanna közgazdász végzettségű, születése óta Zuglóban él. Több mint egy évtizede végez közösségi munkát a CivilZugló Egyesület alelnökeként, és tíz éve vesz részt az önkormányzat munkájában is, különböző bizottságok külsős tagjaként. Ezzel a tapasztalattal és helyismerettel vág most bele az alpolgármesteri feladatokba – sportért, kultúráért és városképért felelős külsős alpolgármesterként. Elkötelezett híve a zöldterületek és Zugló kertvárosias jellegének megőrzésének, és alpolgármesterként is ezt a szemléletet képviseli majd. Fontos számára a környezetvédelem, a kerékpáros és tömegsport-infrastruktúra fejlesztése, valamint a kulturális élet pezsdítése – többek között a helytörténeti kiállítóhely megvalósítása és új kulturális, sportesemények elindítása is szerepel a tervei között.
A CivilZugló Egyesület munkájában az elmúlt években számos ügy mellett kiállt: a Herminamezőre tervezett pláza és a városligeti beépítések ellen tiltakoztak, pert nyertek a Bosnyák téri beruházás környezeti hatásvizsgálatának hiányossága miatt, és elérték a Rákosrendezőnél található, addig szinte járhatatlan útvonal felújítását is. A Túr de Rákosrendező és az aluljárófestések ma már közösségépítő eseményekké váltak Zuglóban. Zsuzsa munkájához sok sikert kívánok – biztos vagyok benne, hogy elkötelezettségével és helyismeretével sokat fog tenni Zuglóért."

Rögtön a testületi ülés vége után a Zuglói Lapok interjút készített velem.
Kissé még sokkos állapotban voltam :))