2026 . Én Zuglóm falinaptár

2026.02.05

Az Én Zuglóm gyermekrajzpályázat győztes képeiből készítettünk szuper falinaptárat :)

Zugló 2025-ben ünnepelte kilencvenedik születésnapját. E jeles alkalomból zuglói  iskolások számára rajzpályázatot hirdettünk, melynek legjobb alkotásait februárig lehetett megtekinteni a ZIC-ben. Ekkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy egy falinaptár formájában meghosszabbíthatjuk a művek láthatóságát.

November végén, a rajzverseny hivatalos eredményhirdetésén fogalmazódott meg a gondolat, hogy ezek a képek annyira fantasztikusak, ötletesek és szellemesek, hogy vétek lenne, ha a kiállítás végén lekerülnének a falról, és egyszerűen elfelejtenénk őket. Így született meg a naptár ötlete.

Látszott, hogy az ifjú alkotók sokat dolgoztak a képek elkészítésén: minden tehetségüket és fantáziájukat beletették, friss, újszerű látásmóddal közelítve a témához. Szerettük volna, ha ezzel a naptárral is megerősíthetjük bennük, hogy rajzaikkal, akvarelljeikkel, rézkarcaikkal valódi értéket hoztak létre. Bízom benne, hogy inspirálóan hat majd rájuk ez a naptár, és hogy a jövőben is sok örömet okoz számukra az önfeledt alkotás, valamint hogy idővel egyre érettebb műveikkel is találkozhatunk.

A naptárban – január kivételével – városligeti helyszínek jelennek meg. Ennek oka, hogy a pályázati kiírás arra kérte az alkotókat, mutassák be kedvenc zuglói helyszíneiket: olyan tereket, ahol a családdal időt töltenek, amelyekhez szép emlékek kapcsolódnak, hangulatokat ragadnak meg, vagy éppen a fantáziájukban megjelenő képeket jelenítik meg, illetve konkrétan a Hősök terét ábrázolják. Rengeteg pályamű érkezett, összesen több, mint 250, így a zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt a legjobbak kiválasztásakor.

2026. február 4-én ünnepélyes keretek között adtuk át a gyerekeknek, szüleiknek és tanáraiknak az alkotásaikból készült kerületi naptárat. Azt hiszem, igazán menő dolog, hogy mostantól egy éven át a kerületi gyerekek rajzaiból készült naptár díszíti majd a kerületi intézményeket, iskolákat, óvodákat, orvosi rendelőket – és természetesen az ifjú alkotók otthonait is. Nagyon ügyesek, büszke vagyok rájuk.

Januárban a Bosnyák téri templom melletti korcsolyapályán csúszkálhatunk, februárban pedig a jegesmedvék és a pingvinek ugranak át az Állatkertből egy kis siklásra a Műjégpályára. Márciusban kizöldülnek a fák a Zene Háza körül. Áprilisban a monokróm hazai pályán rangadót játszik a Hősök Tere FC, miközben rózsaszín malacok figyelik nagy komolysággal a meccset. Májusban Gábriel arkangyal megunja az oszlopon ücsörgést, és elszökik piknikezni a fák közé. Júniusban két alkotáson is az állatkerti vadállatok mutatnak élénk érdeklődést a hőlégballon iránt. A júliusi hőségben a hosszúnyakúak – zsiráfok és hattyúk – a Széchenyi Fürdő medencéiben hűsölnek. Augusztusban, Szent István ünnepén két Gábriel hirdeti a keresztény magyar állam születését. Szeptemberben ismét a Széchenyi Fürdő vár minket, októberben az Állatkert szikláiról szemlélhetjük a Ligetet. Novemberben felhős naplemente borul a Hősök terére, míg decemberben a Király és testőrei, karddal a kezükben  mosolyognak ránk.

A Zuglói Lapok így írt a naptárátadóról.


Az év elején szétküldtük az intézményeinknek a naptárakat, sok kedves visszajelzés érkezett. Köszönjük szépen!

Háhn-Zágon Zsuzsanna kulturális alpolgármester
Budapest Főváros XIV. Kerület Zuglói Polgármesteri Hivatal
1145 Budapest, Pétervárad u. 2.

Tisztelt Alpolgármester Asszony!
Ezúton szeretném őszinte köszönetemet kifejezni a jubileum alkalmából összeállított, a gyermekek rajzaiból készült naptárért.
Nagy örömmel fogadtuk ezt a kedves és figyelmes ajándékot. A gyerekek alkotásai színesebbé és vidámabbá teszik mindennapjainkat, emlékeztetnek bennünket közösségünk értékeire. Jó érzés látni közösségünk tehetséges fiataljainak alkotásait.
Kérem, tolmácsolja elismerésünket és köszönetünket mindazoknak is, akik közreműködtek a naptár elkészítésében.
A naptárat elhelyezzük a könyvtár olvasótermében, hogy látogatóink is megcsodálhassák.
Budapest, 2026. március 3.
Tisztelettel:
egyetemi könyvtárvezető