Emléktábla avatás  Ocskay László tiszteletére   

2025.09.12

A 2002-ben Világ Igaza elismeréssel kitüntetett Ocskay László tiszteletére emléktáblát helyeztek el a Thököly úti Zsinagóga falán.

dr. Grósz Andor, Mazsihisz elnök a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Mester Tamás, BZSH elnök, a Budapesti Zsidó Hitközség, Kardos Péter főrabbi a Thököly úti Zsinagóga és dr. Töll László ezredes, miniszteri biztos a Honvédelmi Minisztérium nevében egymás után méltatták Ocskay László embermentő tevékenységét, bátorságát és leleményességét, amivel 1944-1945-ben 2500 zsidó életet mentett meg. A Zuglói Önkormányzat nevében az emlékezés koszorúját Hevér László György alpolgármesterrel helyeztük el az emléktábla alatt. 

Fotó: Subits-Tóth Gergő

Nyáry Krisztián így írt róla:

Ocskay László, a magyar Schindler1944 decemberében nyilas fegyveresek törtek be az Abonyi utcai zsidó gimnázium épületébe. Az iskola területén hivatalosan egy munkaszolgálatos század állomásozott, amely katonai és munkásruhák javításával és szortírozásával foglalkozott, de a nyilasoknak feltűnt, hogy az épületben a feladathoz képest túl sok zsidó férfi és nő zsúfolódik össze. A razzia során kétezer embert sorakoztattak fel menetoszlopokba az udvaron. "Senki ne hozzon magával semmit, csak ide megyünk, a Dunához!" – üvöltötték. Amíg a kiürítés előkészítése zajlott, egy munkaszolgálatosnak sikerült telefonon felhívnia a század parancsnokát, aki skarlátosan feküdt otthon. "20 percig fel tudjátok tartóztatni őket?" – kérdezte a százados. Erre nem sok esély volt. Már éppen megkezdődött az első menetoszlop elvezénylése, amikor kivágódott a gimnázium kapuja, és egy osztag motoros SS-katona hajtott be az épületbe. Az udvaron álló halálra vált emberek biztosak voltak benne, hogy ezzel megpecsételődött a sorsuk. Meglepetésükre bujtatójuk, az 51 éves Ocskay László százados szállt ki a motorosokat kísérő autóból. Felszólította a nyilasokat, hogy azonnal távozzanak, mert az épület mint hadiüzem a benne dolgozó emberekkel együtt az SS IX. Hegyihadtest fennhatósága alatt áll. Ocskay László, a magyar Schindler tucatnyi hasonló trükköt vetett be a vezetése alatt álló "ruhagyűjtő század" érdekében. Ha kellett, embereket fizetett le, ha kellett, katonai kapcsolatait mozgósította. Egyes források szerint 1700, más adatok szerint 3500 embert mentett meg. Éjjeliőrként, elfeledve és betegen halt meg Amerikában. Egy középkorig visszavezethető felvidéki nemesi családban született 1893-ban. Az első világháború kitörésekor az elsők között vonult be önkéntesnek, és még ugyanebben az évben az elsők között sebesült meg súlyosan a harctéren. A fiatal huszártiszt a hadikórházban épp hogy elkerülte az amputációt: bal térdét soha többé nem tudta mozdítani, és egész hátralévő életében ortopédcipőt kellett hordania. Hadirokkantként sem engedte, hogy leszereljék, ragaszkodott hozzá, hogy tartalékos tiszt maradhasson. Felépülése után családja Nyitra környéki birtokain gazdálkodott, – már ameddig a történelem megengedte. Trianon után ugyanis Ocskay nem volt hajlandó lemondani magyar állampolgárságáról, ezért a csehszlovák kormány elkobozta a birtokot az ősi kastéllyal együtt. Feleségével együtt Budapestre költözött, ahol a nyelveket beszélő, művelt dzsentri hamar talált magának állást. A magyar-amerikai Vacuum Oil Rt-hez került pénzügyi tanácsadónak. Az olajipar ebben az időben vett nagy lendületet Magyarországon, a külföldi koncessziós társaságok jól fizettek alkalmazottaiknak. Ocskayék nagypolgári módon éltek Benczúr utcai lakásukban. A családfő egyaránt bejáratos volt a magyar gazdasági elit és a tisztikar köreibe, származása miatt az arisztokraták szalonjai is nyitva álltak előtte. Sérült lába ellenére életvidám, bohém társasági ember volt, aki sokszor fordult meg éjszakai mulatókban. Nem politizált, de tudni lehetett róla, hogy náciellenes nézeteket vall. A zsidótörvények bevezetése után a Vacuum Oil két zsidó származású amerikai vezetőjét hazarendelték, helyettük keresztény magyarok kerültek a menedzsmentbe. A cég így is mindent megtett zsidó alkalmazottai védelme érdekében, bujtatott állásokban tovább foglalkoztatta őket. Ebben már a feddhetetlen származású Ocskay is aktív szerepet játszott. Talán ekkor figyelt fel rá egy zsidó szervezet, az Országos Izraelita Irodák Hadviseltek Bizottsága, amely a munkaszolgálatosok részére gyűjtött meleg téli ruhákat. Az akcióra azért volt szükség, mert a munkaszolgálatosokat 1943-tól már nem egyenruhában, hanem civilben küldték a frontra, ahová a szegényebbek nem tudtak megfelelő felszerelést vinni magukkal, sokan megfagytak közülük. Az ingyenmunkások elvesztése a hadvezetésnek sem tetszett, így jókor jött, hogy Ocskay vállalta egy ruhagyűjtő munkásszázad parancsnoki posztját. A következő év tavaszára már létre is hozta a munkaszolgálatosok részére ruhákat biztosító raktárat, megszervezte a gyűjtés, a javítás és szállítás kereteit. Mindezt azonban csak másodlagos feladatnak tekintette. Valódi célja a "101/359 sz. Kisegítő Munkásszázad" munkaszolgálatosainak megmentése volt. Terve az volt, hogy minél több embert besoroztat századába, akiket aztán megpróbál megvédeni az üldöztetéstől. Ehhez a század jó álca volt: a ruhagyűjtést végzők szabadon mozoghattak a városban, a varrodai munkákhoz pedig nőkre is szükség volt. A szervezést Ocskay irányította, de volt profi segítsége: számos, rangjától megfosztott, zsidó származású tiszt került a századhoz, akik értettek a katonai logisztikához és ismerték a hadsereg szervezetét. A százados minden baráti, üzleti és katonai kapcsolatát mozgósította célja elérése érdekében. Mivel egy idő után nemcsak a munkaszolgálatosokat, hanem családtagjaikat is bújtatta, rengeteg élelmiszerre volt szüksége. A ruhaosztásra hivatkozva felvette a kapcsolatot a Nemzetközi Vöröskereszttel is, akiktől ételadományokat szerzett. A ruhákat és az ételt, egykori munkahelye "hadiüzemi" teherautói szállították, amelyeket egyszerű rendőröknek nem volt joguk megállítani. Pénzt – amely egyebek mellett az ellenőrök és más hatósági személyek lefizetésére kellett – a Vacuum Oil üdülési alapítványától és az Actio Catholica szervezettől tudott szerezni. Első központjukat a Dohány utcai Zsidó Múzeumban jelölték ki. Amikor nem a városban intézkedett, Ocskay a század körletében próbálta minél elviselhetőbbé tenni a rá bízott emberek életét. Szálasi hatalomátvétele után a nyilasok szinte azonnal fel akarták számolni az egész századot. A velük összejátszó portás éjszaka elvágta a telefonzsinórokat, kikapcsolta az áramot, és beengedte a kapun a kézigránátokkal felszerelt pártszolgálatosokat. A nyilasok mindenkit igazoltattak, katonaszökevényeket kerestek, és azzal fenyegetőztek, hogy felgyújtják az épületet. Ocskayt egy utcai telefonfülkéből riadóztatta az egyik embere. Azonnal a helyszínre érkezett, és határozott fellépéssel – fegyverrel a kezében – elérte, hogy a nyilasok elhagyják az épületet. A következő napokban újabb életveszélyes trükkhöz folyamodott: a javításra váró magyar katonai egyenruhákat zsidó fiatalemberekre adta, akik végigjárták a munkaszolgálatosok családjait, és akit lehetett, magukkal vittek a biztonságos századkörletbe. Ocskay rendkívül hatékonyan tudta mozgósítani kapcsolatait. Amikor október végén a magyar hadvezetés "kölcsön adta" a munkaszolgálatos századokat a németeknek, minden budapesti századot a Dunántúlra vezényeltek kényszermunkára. Egyetlen kivétel volt: a 101/359-es század.Novemberben már annyian voltak, hogy nagyobb helyre volt szükségük. Ocskay megszerezte a nemrég kiürített Abonyi utcai Zsidó Gimnázium (a mai Radnóti Gimnázium) épületét, és itt rendezték be új körletüket. A tágas osztálytermek mellett folyóvízzel ellátott konyha is a rendelkezésükre állt, ahol egészen az ostromig napi háromszor tudtak főzni. Az új helyen tökéletesíteni tudták az álcázást is: fehérneművarrodát, szabóságot, cipészműhelyt hoztak létre, ahol munkaszolgálatosok családtagjai dolgoztak hamis papírokkal – szakmunkásként. Ha ellenőrök jöttek, azt látták, hogy negyven varrógép zakatol folyamatosan, és nem tűnhetett fel nekik, hogy a varrónők napokig ugyanazokon a ruhákon dolgoznak. Így is sokszor jártak közel a lebukáshoz. Egyszer egy gyanakodó alkalmazottat kellett Ocskaynak gyors katonai behívóval a frontra küldetnie, máskor a teherautóit feltartóztató éber vámtisztet kellett megvesztegetni hallgatásáért. Néhány bátor munkaszolgálatosból létrehoztak egy úgynevezett transzportáló egységet is, amely veszélyes feladatokat hajtott végre a városban: hol nőket mentettek ki az óbudai téglagyárból, hol zsidó árvákat vittek a gimnáziumba. Az újonnan érkezőket személyesen Ocskay regisztrálta: ekkor már ott volt köztük Ráday Imre színész, Kellér Dezső humorista, valamint az olimpiai bajnok vízipóló válogatott zsidó tagjai.A gimnáziumtól néhány száz méterre lévő zuglói nyilasközpontból egyre nagyobb gyanakvással nézték a furcsa századot. Volt, hogy az iskola épületén kívül, romeltakarításon dolgozó munkaszolgálatosokra le is csaptak, néhányukat elvitték és deportálták. Máskor egy labdája után az utcára szaladó kisfiút kaptak el, és csak pénzért adták vissza az épületben lévőknek. Ezek után vállalkozott Ocskay a mentőakció legmerészebb lépésére. Közvetítőkön keresztül kapcsolatba került két német tiszttel, Werner Otto Florian őrnaggyal és egy Weber nevű SS-Sturmbannführer-rel, akik ekkor már a náci vezetést okolták azért, hogy vesztes háborúba sodorták a német népet. Megbeszélte velük, hogy százada – természetesen csak álcázásként – német katonai egyenruhákat is fog javítani. Ezek után a magyar katonai őrséget lecserélték, és a Waffen SS magyarországi svábokból sorozott egysége vette át a helyüket. Mindannyian szívesebben őrködtek a gimnáziumban a frontszolgálatnál. Innentől több ízben a német őrség akadályozta meg, hogy a nyilasok behatoljanak az épületbe. Egy túlélő szerint "ha nyilasok ólálkodtak a környéken, Ocskay megjelent egy német őrnaggyal, sétálgattak az udvaron, és az őrnagy néhányszor a levegőbe lőtt a revolverével. A nyilasok ekkor mindig visszahúzódtak." A legnehezebb időszakot az ostrom heteiben élte át a bujkáló közösség: ekkor már csak a munkaszolgálatosok katonai fejadagját kapták meg, a családtagok és más menekültek élelmét nem tudták beszerezni. Nyolc ember halt meg az éhezéstől vagy gyógyszerhiány miatt. A pincében ráadásul már alig fértek el az emberek, lefeküdni egyáltalán nem volt hely. Ocskay a fennmaradt dokumentumok szerint 1944 végén Raoul Wallenberggel is felvette a kapcsolatot. A svéd diplomata ekkor már nem sokat tehetett az üldözöttekért, inkább ő maga keresett menedéket. A százados a saját Benczúr utcai lakásába fogadta be Wallenberget, aki innen indult el végzetes útjára, hogy a szovjet hadseregnél jelentkezzen. Ezekben a napokban egy személyes tragédia is történt Ocskayval. Miközben teljes erővel dolgozott a rá bízott emberekért, senki sem tudta róla, hogy odahaza súlyosan beteg feleségét is ápolnia kell. Ocskay Lászlóné ismeretlen betegségben halt meg 1945. január 13-án. A szovjetek bevonulása után a százados civilbe öltözött, hogy elkerülje a hadifogságot. Nem sokkal később még alkalma nyílt elbúcsúzni az általa megmentett emberektől. A túlélők hálaadó ünnepséget szerveztek a számára a Hősök Templomában. Egy résztvevő így emlékezett: "Az ünnepség végén a padsor két oldalán felálltunk, Ocskay ott jött végig és mindenkivel kezet fogott." Néhány hónappal később egy megmentettje cikket írt róla egy kisebb lapban, de hivatalos köszönetet senkitől sem kapott. Megpróbálta talpra állítani a cégét, de nem sokkal később neki magának is menekülnie kellett. Horthysta katonatiszt és az amerikai tőkések kiszolgálója volt egy személyben. Egyes források szerint többször vitték be kihallgatásra, rövid időre le is tartóztatták. Szinte biztos, hogy ő is az úgynevezett olajperek egyik vádlottja lett volna, ha 1948-ban – az utolsó pillanatban – gyerekeivel együtt nem hagyja el az országot. A család Ausztriában telepedett le, Ocskayt amerikai anyacége Grazban alkalmazta. Fia néhány év múlva az Egyesült Államokban kapott munkát, a friss nyugdíjas Ocskay utána költözött. Kingston városában élt, korábbi életéhez képest szerény körülmények között, nyugdíját éjjeliőri munkával egészítette ki. Soha nem beszélt senkinek budapesti hőstetteiről. Végül egy ismerőse, akit egy hideg télen egy szál kiskabátban látogatott meg, úgy döntött, értesíti Ocskay nehéz sorsáról a Holokauszt-túlélők szervezeteit. Egy alapítvány azonosította, és elkezdte feltárni embermentő tevékenységét. Még díszvacsorát is adtak a tiszteletére New Yorkban, de többre már nem maradt idejük. A 73 éves Ocskay László 1966-ban az utcán elesett, és a csípőjét törte. Kórházba került, ismerősei gyűjtést szerveztek a gyógykezelés költségeire. Az összegyűlt pénzre már csak a temetési költségekhez volt szükség. A magyar Schindler 1966. március 27-én szegény emberként hunyt el Kingstonban, ma is ott nyugszik.A tevékenységéről szóló első cikkek csak a halála után jelentek meg, és ekkortól jelentkeztek sorba a tanúk is. A Jad Vashem díját először így sem ítélték meg neki, mert a ruhagyűjtő század iratanyaga a bombázások során megsemmisült, így nem találtak bizonyítékot rá, hogy a százados védencei érdekében a saját életét is kockáztatta. Egy Amerikában élő túlélő felhívására ezután kezdték összegyűjteni az Ocskay-század tagjainak írásos visszaemlékezéseit. A bizonyítékok alapján Ocskay László 2002-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést. Élete végén ennyit mondott hőstettéről egy ismerősének: "Semmivel sem csináltam többet, mint amit minden istenfélő, tisztességes ember megtett volna."