Testületi ülés - 2025.06.26.
(Szó érte a ház elejét, hogy egyesek szerint túl hosszúak a beszámolóim, senki nem olvassa végig (dehogyisnem, ugye??), ezért innentől lesz egy rövid, egyperces összefoglaló első rész a türelmetleneknek, ezt követi a szokásos, szubjektív részletes, TLDR :)) beszámolóm a kitartóknak. Tessék olvasni!)
Egyperces:
- Néma tisztelgés Balogh Róbert, Zugló fotoriporterének emléke előtt, akit az önkormányzat saját halottjának tekint és fotópályázat viseli majd a nevét
- Várnai László lemondott alpolgármesteri pozíciójáról
- További részletek derültek ki a Zuglói Zrt-ben bekövetkezett, halálos kimenetelű balesettel kapcsolatban, a polgármester kivizsgálást és ha szükséges, következményeket ígért
- A sajátos nevelési igényű tanulók támogatási pályázata évente kétszer kerül kiírásra, idén sok pénz maradt bent, lesz új pályázat
- A családsegítő és szociális szolgáltató munkatársak keresetpótlékát 2025. II. félévben is biztosítja az Önkormányzat
- Pécsi Diana bizottsági helyet kapott a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságban, míg a Jogi és Ügyrendibe nem szavazták be
- Az Önkormányzat a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft-t 100% tulajdonrészét megvásárolja a Zuglói Zrt-től
- Pályázatok civil szervezetek környezetvédelmi programjaira és társasházak graffiti-mentesítésére
- Városrendezési megállapodások és engedményes mértékek lettek megszavazva
- Megoldódott az iskolaudvarok rekortán-borításának jogi helyzete
- Lezárult a Szent István Király Zeneművészeti suli felújítása és a jogátruházás- Elfogadásra került a Zuglói PMH Hivatásetikai Kódexe
- Megszavazták a polgármester és az alpolgármesterek illetményemelését (kötelező kör)
- A BVSC nem kapott tulajdonosi hozzájárulást és idő előtt új szerződést sem
- Egyhangú támogatást kapott viszont a testvérvárosi Diáktalálkozó.
Naésakkor itt a TL;DR ("too long; didn't read", magyarul: "túl hosszú, nem olvastam el"):
Napirend előtt:
Rózsa András polgármester javaslatára egyperces néma felállással búcsúzott a testület a június hónapban, súlyos betegség miatt elhunyt Balogh Róberttől, az önkormányzat fotósától. Mi, akik ismertük, kedveltük, nyugodt derűjére, kedvességére, szakmája iránti alázatára emlékezünk. Hiányozni fogsz, Robi!
Polgármesteri dicséret- és elismerő oklevelek szokásos átadása következett: kerületi rendőrök, szociális és egészségügyi terület munkatársai hónap dolgozója okleveleket kaptak és külön elismerést egy tragédiát megelőző, életmentő önkormányzati rendészek. Gratulálunk!
Borbély Ádám indítványozta a szintén júniusban, a Zuglói Zrt. telephelyén tragikus balesetben életét vesztett munkatárs emlékére az egyperces néma főhajtást. Nyilvánvalóan nem egyeztetett senkivel, mert a perc letelte után a polgármester elmondta, hogy a család kifejezetten elzárkózott az ilyesfajta megemlékezéstől.
Várnai László lemondott alpolgármesteri pozíciójáról egy rövid nyilatkozat felolvasásával, melyben elismerve felelősségét bocsánatot kért mindenkitől, a fiatalkorútól, a koalíciós képviselő társaitól.
Pécsi Diána napirend előtti "Aktuális kérdések" tárgyú felszólalásában elsőként részvétét nyilvánította a balesetet szenvedett munkatárs hozzátartozóinak, majd belecsapott a "cirkuszba": tovább ekézte a Zuglói Zrt-t, majd a balesettel kapcsolatban tett fel kockázatelemzésekre, folyamatleírásokra, egyéb, munkavédelemi kérdésekre vonatkozó bonyolult kérdéseket, írásbeli választ kérve, továbbá javasolta, hogy a "testületen belül alakuljon vizsgálóbizottság a végzetes kimenetel okainak feltárására".
Dr. Jankura Tamás, a ZVK Zrt. vezérigazgatója szerint nincs összefüggés a Zrt. belső viszonyai és a baleset bekövezése között. Minden a jogszabályok és a cég belső szabályzata szerint történik a Zrt-nél: a munkavállalók oktatása, egészségügyi alkalmasságuk vizsgálata, munkavédelmi felszereléseik használata. A súlyos munka-baleset miatt a munkavédelmi hatóságot haladéktalanul tájékoztatták, mindent szükséges lépést megtettek. Válaszában kitért arra is, hogy ez a baleset egy forgalomtól elzárt közterületen következett be, a dolgozó leesett egy teherautó platójáról, olyan szerencsétlenül, hogy a kórházba szállítása után pár nappal elhunyt. Rózsa András polgármester hozzátette, hogy azonnal vizsgálatot rendeltek el a Zuglói Zrt-n belül, valamint a rendőrség is nyomozást indított – az eredményektől függően következményei lesznek az esetnek, a vizsgálati anyagot pedig nyilvánosságra fogják hozni. A kommunikációt és az önkormányzatot ért kritikákkal kapcsolatban elmondta, hogy hiába voltak a Zrt. vezérigazgatójával a baleset bekövetkeztétől "forró dróton", mivel a kórház hozzátartozónak ad felvilágosítást, a halálesetről ezért hivatalosan csak akkor értesültek, amikor a hozzátartozó tájékoztatta őket. Minden segítséget felajánlottak a hozzátartozónak, a temetés költségeit is a Zrt. vállalta. Gyomorforgatónak és aljasnak tartja és elutasítja, hogy egy ilyen tragédiát politikai célra felhasználjon bárki.
És akkor most jöjjenek a napirendi pontok:
Zugló saját halottjának nyilvánította Balogh Róbertet, emlékére leng a fekete zászló a polgármesteri hivatal épületén. Erről a polgármester saját hatáskörben dönthet, majd tájékoztatnia kell a testületet.Zugló 90. születésnapját ünnepli 2025. szeptemberében. Az évforduló tiszteletére, Várnai László kultúráért felelős alpolgármester javaslatára, hagyományteremtő céllal, fotopályázatot hirdet az önkormányzat, a pályázat elnevezésével Balogh Róbertnek állítva emléket. A Balogh Róbert Fotópályázaton bárki indulhat, de kizárólag zuglói témákkal, amely később, sok év fényképeivel egyfajta lenyomatát képezi majd Zugló fejlődésének. Háromfős szakmai zsűri dönt majd a képek elbírálásól, tagjai: Majkó Zsuzsanna (a Zuglói Helytörténeti Műhely vezetője), Tóth-Subits Gergő fotográfus (Balogh Robi munkatársa (volt), valamint Bitskey Bence (kulturális tanácsnok). Mindenki megszavazta.
Újra előkerült a Laborreagensek beszerzésére irányuló pályázat 5. része, az első körben nem érkezett érvényes pályázat, mert most meg lett, név szerinti szavazással meg is szavazta a testület (a Fidesz nem), ahogyan mi is a Gazdasági Bizottságban (a fideszesek ott sem).
A szociális rendelet szerint jelenleg áprilisban, évente egy alkalommal, pályázat útján kérhetik a rászoruló családok a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók támogatását. A rendelet-tervezet elfogadása esetén a pályázatok benyújtására 2 szakaszban lesz lehetőség, tavasszal és ősszel. Az új pályázat kiírására azért van szükség, mert elsőre nem érkezett annyi pályázat, ami kitöltötte volna a keretet, maradt bent pénz. Egyhangúlag megszavazva.
Szociális ágazati keresetpótlékkal kapcsolatban Hevér alpolgármester gondozásában került előterjesztés a testület elé, melyben a kormányzat által elhanyagolt területen dolgozó (családsegítő és szociális szolgáltató) munkatársaknak biztosít 2025. II. félévben is támogatást, szolidaritást vállalva velük, munkájuk elismeréseként. A Zuglói Egyesített Óvoda tapasztalatai azt mutatják, hogy évről-évre folyamatosan növekvő számú SNI-s és egyéb nehézségekkel küzdő gyermek ellátását kell biztosítaniuk, ezért 2 fő óvodapedagógus és 1 dajka helyett inkább 2 fő fejlesztőpedagógusra lenne szükségük. Ezt a kérést egyhangúan támogatta a testület.
Szolgálati közlemény: Rozgonyi Zoltán, frakcióvezető megérkezett, teljes létszámra kiegészült a Fidesz-frakció.
- Diana Cirkusz ON:Képviselőasszony felzárkózásilag rágja át magát a Zuglói Közbiztonsági non-profit Kft. szerződésein, és felfigyelt arra, hogy havi közel 500.000 Ft értékben céges masszázst szolgáltatnak a dolgozóknak, amit hetente vehetnek igénybe. Véleménye szerint ezt egy közpénzből működő önkormányzati cég esetében ez nem támogatandó tevékenység, kéri az újragondolást, mert egy közpénzből dolgozó cégnél szerinte ez nem etikus. A polgármester köszönte az erkölcsről szóló kioktatást, hozzátéve, hogy Pécsi képviselőasszony talán pályázzon az ügyvezetői pozícióra, ha úgy gondolja, jobban tudja, mint a jelenlegi, mivel lehet jobban motiválni a munkatársakat.
- A szórakozásból vissza a melóhoz: a polgármester résen volt, e kis közjáték nem vonta el a figyelmét a tényleges napirendi pontról, a ZKNP alapítói okiratának módosításáról a térfigyelő kamerák vonatkozásában, majd a felügyelőbizottság ügyrendjének módosításáról az ülés helyszínét illetően, illetve a Sport Kft. FB határozatképességének megállapításáról.
- Az Összefogás Zuglóért Egyesület a Jogi és Ügyrendi Bizottságban, valamint Pénzügyi és Költségvetési Bizottságban a korábban lemondott képviselője, Sógor László megüresedő bizottsági helyeire az őt váltó, szintén ÖZÉ-s Pécsi Dianát javasolta. A polgármester kétperces tárgyalási szünetet rendelt el a szavazás előtt. Jócskán lejárt már az idő, amikor a képviselők egy része még mindig hiányzott, sebaj, vártunk. Az utolsónak befutó (inkább sétáló) Tóth Attilát a képviselőtársak nagy örömmel és tapssal üdvözölték. Végre lehetett szavazni, meglepetésre Pécsi képviselőasszonyt nem szavazták be a Jogi és Ügyrendi Bizottságba, míg a Pénzügyi és Költségvetési Bizottságba igen. Pécsi képviselőasszony improvizált, a jegyzőnek szegezte a kérdést, hogy milyen jogkövetkezménye lesz annak, hogy egy képviselőnek két bizottságban kötelező benne lennie, de neki így csak egyetlen bizottsági helye lesz? Lehoczky Balázs jegyzőt szemmel láthatóan jól meglepte a kérdésfelvetés, aztán tájékoztatta a képviselőasszonyt, hogy sem az SZMSZ-ben, sem az ÖMT-ben ilyesmiről nem tud. Rózsa rövidre zárta: ilyen nincs.
- Elfogadta a Testület a Zuglói Információs és Médiacsoport Kft. 2024-es beszámolóját valamint döntött arról, hogy a Zuglói Zrt-től az Önkori a teljes 100%-ot megvásárolja (most a Zuglói Zrt. a 100%-os leányvállalata), így a ZIM visszakerül az Önkormányzat felügyelete alá, a hatékonyabb működés és a még nagyobb transzparencia érdekében. A munkatársak munkaviszonyát, munkaszerződését a tulajdonosváltás nem érinti.
- Pályázat kiírásáról döntött a Testület civil-szervezetek-2025-évi-környezetvédelmi-programjainak támogatására, 10 milliós keretösszeggel. Fő célja a kerület civil szervezeteinek aktív részvételének erősítése a kerület környezeti fenntarthatóságának megteremtésében.
- A graffiti-mentesítés új kezdeményezés, a lakosságot nagyon zavarja a sok összefujkált közfal. Az előterjesztés szerint a városképet rontó, közízlést sértő graffitik eltávolítása közösségi érdek. (Értem én, hogy a graffiti a művészi önkifejezés egyik eszköze, de szerintem ebben (is) a saját négy fal között kellene kiteljesedni, nem közterületeket elcsúfítani, esetenként súlyos károkat okozva.) Társasházak (közös képviselőik útján) pályázhatnak a homlokzataik megtisztítására, szintén 10 milliós keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázati kiírás ide kattintva érhető el.
- Városrendezési megállapodás szükséges a Füredi úti erőmű belső területén az irodaépület részleges emelet-ráépítésére ez az előterjesztés szerint 138 m2 –nyi bővítést jelent, ehhez módosítani kellett a Zuglói Építési Szabályzatot is. A fideszes Matyasovszki Tamás kicsit örvendezett azon, hogy "egy erőmű bővítés úgy megy át a testületen, mint kés a vajon", szeretné ezt a rugalmasságot máskor is látni, azonban tartott attól, hogy ez precedenst teremt (irodabőbítésre???), és a lakótelepeken élőket sem kérdezte meg senki. Rózsa viccesre vette kínjában és beismerte, hogy a koalíció az erőműlobbi szolgája, szégyellte is magát kellőképpen, pláne, hogy egy egyszerű irodabővítést nem egyeztetett a lakóteleppel. Természetesen átment ez a borzasztó veszélyes hatású irodabővítés is.
- A következő napirendi pont alapproblémája, hogy a kampány során egy titkos fidesz-közeli nagyvállalkozó iskolaudvarokat újított fel (rekortán borítással látta el), de ennek a jogi hátterét mindeddig nem sikerült tisztázni, ezért kell most az építési szabályzatot módosítani. Ruskal-Klemm Csilla visszautalt a 2025. februári testületin, Rozgonyi képviselő úr által elmondottakra, miszerint az intézményvezetőket kérdezték meg, akik a testület bevonásával választották ki a számukra legelőnyösebb megoldás(oka)t, a szülők nagy örömére. Csilla javaslatára kérdőíves megkérdezéssel felmérik a szülők véleményét. Az egyik részterület a Jókai Mór általános Iskola. Csilla reményei szerint az eltelt 4 hónap alatt elvégezték a megkérdezést, ennek eredményéről kért beszámolót. Rozgonyi szerint a testületi döntés nem tette lehetővé, hogy ez a beruházás befejeződjön, másrészt nem akartak az iskolában politizálni (végülis semmi politika nem volt abban, hogy véletlenül pont a helyhatósági kampány ideje alatt zuglói iskolák udvarait újították fel, amit Borbély Ádám fideszes polgármesterjelölt adott át, á, dehogy). Az SZMK támogatta, erről tájékoztatták Busznyák alpolgármester urat is. Hevér alpolgi viszont egyeztetett a Jókai igazgatójával, ezzel a rendeletmódosítással a Jókai-udvar megoldódik. Bomba Gábor (MKKP) szerint egy beruházó és az önkormányzat között kötött településrendezési szerződés szerencsésebb lett volna. Várnai László szerint 2013 óta a KLIKK (az állam) nem végzi el, helyette egy fideszközeli nagyvállakozó ajándékaként valósul meg – ez hűbéresi helyzet. Az állam rossz gazda. A rekortán gyakorlatias megoldás, a fű nem megoldás, mert pillanatok alatt kitapossák.Rozgonyi felmondta a kötelezőt, ő nem emlékszik 2010 előtt semmilyen felújításra, bezzeg 2010 után! (Ha valaki nem emlékezne: 2010-2014 között a fideszes Papcsák Ferenc volt a polgármester.) Felsorolásában repkedtek a milliárdok és a felújítások. (És még templomtorony is lett.) Csak a Fidesz!! Végre valami vita alakult ki, igaz, volt benne politikai adok-kapok is, de akkor is, végre valami eszmecsere volt.
- A következő városrendezési megállapodásról szóló napirendi pontok megjárták a Gazdasági Bizottságot is, mi mindegyiket megszavaztuk.A Remény utcában egy kétlakásos társasház épülhet (112 m/lakás), a Tihamér utcában ötlakásos (81 m2/lakás) – 1-1 engedményes, plusz lakással. Ezek a lakásméretek már alkalmasak gyerekes családok letelepedésére. A parkolás a telken belül megoldott, és a városrendezési megállapodás alapján 5-5 millió forintot kap az Önkori.
- A Gyarmat utcában az előterjesztés szerint összesen 22 lakásos társasház épül, parkolás telken belül, 12 milliót fizet az Önkorinak, viszont ami számomra nagyon véleményes, hogy annyira magabiztos a vállakozó, hogy bár csak május végén kérelmezte az engedményes lakásszámot, meg sem várva a döntést, az engedményessel növelt lakásszámot hirdeti, melyek fele már el is kelt a honlapjuk szerint. Bomba Gábor felvetette, hogy ráadásul a szomszéd telken tisztázatlan körülmények között, jogtalanul bontanak egy védett épületet, ami miatt a Főépítész megtette a megfelelő lépéseket. Számomra szomorú látni, ahogy elfogynak a régi, Herminamező hangulatát, arculatát adó kis villák, a helyüket átveszik a többemeletes, fantáziátlan, a környék hangulatába nem illő kocka társasházak... ezzel valamit kezdeni kellene még a későbbre ígért Építési Szabályzat módosítása előtt.
- Következett egy telekszomszédjogi kérdést érintő előterjesztés: egy Bosnyák utcai építkezés során az építtető a mélygarázs építése során a szomszéd ház alapozását köteles megerősíteni (emlékezzünk a Szalay Kriszta művésznő kálváriájára, amikor a szomszéd építkezése során ennek hiányában megrogyott és lakhatatlanná vált az ő háza). Az alapmegerősítés költségein túl az esetleges további költségekre mindösszesen 27 milliót fizet az önkormányzatnak – nagy valószínűséggel ez talált pénz lesz. Megszavaztuk.
- Ahogy megszavaztuk a Szent István Király Zeneművészeti suli felújítása utáni "pénzügyi lezárásra és jogátruházó megállapodások" megkötéséről szóló előterjesztést, ez magyarul azt jelenti, hogy az állam (vagyis az Építési Minisztérium/Beruházási Ügynökség/Tankerület) közel 3,5 milliárd Ft értékben felújította az iskolát, eszközparkfejlesztéssel együtt (pl laptopokat vett), és ezzel a megállapodással átadta az egészet a kerületnek, helleluja. A Kétfarkúak túlárazottnak tartották a tabletek árait (120.000 HUF/db – pedig szerintem nagyságrendileg kb jó ár), ezért tartózkodtak.
- Felmérések szerint a városi kerékpáros közlekedés egyik nagy akadálya a kerékpárok biztonságos tárolásának hiánya. Erre lehet megoldás Bomba Gábor (MKKP) javaslata az évek óta kiadatlan, használaton kívüli, közterületről közvetlenül megközelíthető helyiségekben, kis ráfordítással közösségi kerékpártároló kialakítására. A II. kerületben már működik ilyen. A Zuglói Zrt. listát készít a lehetséges helyiségektől és költségkalkulációt végez. Ugyan Rozgonyi tartózkodott, de mindenki másnak tetszett az elgondolás.
- A Zuglói PMH Hivatásetikai Kódexe a hivatali dolgozók felé elvárt viselkedési-morális kívánalmakat, valamint azok megszegése esetén alkalmazható intézkedések rendjét tartalmazza.Az Önkormányzati Törvény írja elő, hogy minden évben szavazni kell a polgármester és az alpolgármesterek indexált fizetéséről. Rózsa kifejtette, hogy a maga részéről eléggé szerencsétlennek tartja, hogy míg (településmérettől függően) a polgármester és alpolgármesterek illetményét törvényi szinten határozzák meg, a képviselőtestületnek önmagának kell megszavazni a saját illetményét, ami kevéssé elegáns. Elfogadta a testület Busznyák Imre, Hevér László György és Kinisch Andrea alpolgármesterek részére megállapított (a polgármesteri illetménnyel együttmozgó) illetmény és költségtérítés összegének módosítását. Az alpolgik fizujával kapcsolatban az Önkormányzati törvény egy sávot jelöl meg, a polgármester illetményének a 90-70% között lehet, Zuglóban tavaly úgy határoztak, hogy a lehetséges minimumon, 70%-on tartják az alpolgi-illetményt. Mindhárom alpolgármesteri illetmény elfogadva.
- 2025. februárban a Képviselőtestület hozzájárult a TAO támogatással, 45 millából, 2025. II. félévben megvalósuló 60×40 m műfüves focipálya felújításához, a 2013-ban 15 évre megkötött szerződés szerint 2028-ig biztosítva az üzemeltetést. A fidesz egyrészt most a szerződéses időszakon túlnyúlóan próbált tulajdonosi hozzájárulást kapni az önkoritól (nyilván be akarja biztosítani magát a 10 éves kötelezettségvállalás miatt, meg jönnek választások is), ami jogszerűen nem lehetséges. Másrészt új szerződést kötnének (még az előző lejárta előtt) a BVSC és az önkori között, de jelenleg pénzügyi elszámolási problémák vannak a jelenlegi szerződés alapján is, szóval előbb ezt kellene tisztába tenni. A szavazásnál fordult a kocka, most a kétfős fidesz különítmény szavazott igennel, öt nem mellett nem ment át, a kétfarkúak tartózkodtak.
- Sürgősséggel került a Testület elé a testvérvárosi Diáktalálkozó megszervezéséről szóló napirendi pont, mert bár korán elkezdték a szervezést, a partneriskolák későn beérkező válaszai miatt szűkössé vált az idő. A Találkozó július közepén, Budapesten és Soltvadkerten kerül majd lebonyolításra, közel 100 diák (és kisérőik) részvételével. Ennek az előterjesztésnek végre mindenki örült, mindenki megszavazta.