VERSPIKNIK 2026

2026.04.18

Különleges zuglói hagyománnyá érett az áprilisi Verspiknik. Immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre - ismét sokakat vonzott. Számomra a legkedvesebb zuglói rendezvény :))

Hagyományosan április 11-én, vagy ahhoz legközelebb eső szombaton szoktuk megtartani a Verspikniket, most azonban az országgyűlési választásra tekintettel elhalasztottuk egy héttel későbbre, április 18-ra. Az időjárás kegyes volt hozzánk (volt már esős-cidrizős Verspiknik is!), most napsütéses, kellemes koranyári hangulatban ünnepelhettük a Költészet Napját, azaz József Attila születésnapját.

A rendezvény kezdetén Rózsa András polgármesterrel közösen megkoszorúztuk a Korong utca 6. szám alatti házon József Attila emléktábláját (1936-ig József Attila itt lakott, ebben a házban született a híres vers, "A város peremén", amelynek megírását a korabeli külvárosi hangulat ihlette), illetve Arany Dániel matematikus* emlék-tábláját is, aki szintén a ház lakója volt.

"Ezután zuglói gyermekek szavaltak a színpadon, a 11 éves Karsai-Daru Emma saját versét mondta el. A programok között szerepelt még slampoetry, József Attila Passiója című előadás, a rendezvényt a Kávészünet Zenekar koncertje zárta. 

A Korong utca 6. hátsó kertjében Történetek József Attila nyomában – Várostörténeti séta keretében Kovács Krisztina várostörténész felolvasást tartott, valamint Csendes pazarlás címmel a kortárs költészet képviselőinek, Peer Krisztiánnak, Garam-Nagy Katának, Ráday Zsófiának, Sirokai Mátyásnak a versei hangzottak el a költőktől." 
Illés Sarolta | Zuglói Lapok


* Arany Dániel (1863-1944) matematikus, akit Korong utcai otthonából zsidó származása miatt a gettóba vitték, ahol feleségével együtt Budapest ostroma során halt meg. Az ő a nevét viseli a 9. és 10. osztályos középiskolások legrangosabb matematikaversenye.

A Wikipédia így emlékezik meg róla: Arany Dániel.