Zugló90 - "Mérföldkövek" 

Különösen meghatározó, személyes élményt jelentett számomra a "Mérföldkövek" című helytörténeti kiállítás, amelynek a Zuglói Civil Ház adott otthont. A tárlat mögött rengeteg elhivatott munka áll, a kiállítást Majkó Zsuzsa, a Samodai József Helytörténeti Műhely vezetője állította össze. Az ő szakmai igényességének köszönhetően a múlt nem pusztán adat és évszám, hanem történetek, arcok, sorsok.

A Zugló90 - MÉRFÖLDKÖVEK kiállítás a születésnapi programsorozat részeként igazi időutazás. 

A kiállítást megnyitó beszédemben is azt hangsúlyoztam ki, hogy most egy közös életút mozaikdarabjai tárulnak elénk. Mindegyik kép, mindegyik tárgy Zugló karakterét, lelkét formáló eseményeket mesél el. Ezzel a kiállítással nemcsak a kerület hivatalos történetét ünnepeljük, hanem a családok történeteit, az utcákét, a közösségekét, mindazokét, akik valaha itt éltek és nyomot hagytak. Elmeséltem, hogy a családjom pont száz éve él már Zuglóban. Én már a negyedik generáció vagyok. Gyerekkoromban sokszor hallgattam régi történeteket a régi Zuglóról, a dédszüleim szeme előtt épült be a Stefánia út, a nagyszüleim a háború utáni újjáépítésről meséltek, az apám kisfiúként szánkózott a Stefánia út végén valaha állt víztorony lejtőjén, a nagynéném gimnazista lányként maltert talicskázott a Népstadion építéséhez, anyu a Stefánia úti ablakban állva pillantotta meg először azt a fekete hajú biciklis fiút, akit kergetett egy kutya (pedig nem, így sétáltatott kutyát, és ő lett az apukám), a szüleim a Tücsök Sörkert előtt randevúztak, én pedig Herminamezőn nőttem fel.

"A kiállítás a kerületi történet legfontosabb pillanatait, mérföldköveit mutatja be, melyek Zuglót azzá tették, amilyennek ma ismerjük."

"Melyek voltak a legfontosabb mérföldkövek? A Városliget születése ezek közé sorolható, hiszen meghatározta Zugló későbbi arculatát. De mérföldkőnek számított a német és bolgár kertészfamíliák letelepedése, a herminamezei nyaralók építése, a homokos rákosi pusztákon Rákosfalva létrejötte, az istvánmezei villanegyed kialakulása, a Bosnyák téri piac 1911-es megnyitása, ahogy a lakótelep-építések is." - mondta Majkó Zsuzsa.

Ahogy végignéztem a régi fényképeket, dokumentumokat és személyes emlékeket, azon gondolkodtam, mennyi munka, mennyi küzdelem és mennyi közösségi erő formálta azt a Zuglót, amelyben ma élünk. A kiállítás nemcsak bemutatta a múltat, hanem közelebb is hozta – emlékeztetett arra, hogy mindannyian egy hosszabb történet részei vagyunk.

A kiállítás lehetőséget ad arra, hogy jobban megismerjük lakóhelyünk múltját: az itt élők mindennapjait, küzdelmeit, eredményeit és értékeit. 

A régi fényképek, dokumentumok és  személyes történetek segítenek megérteni, honnan indultunk, és milyen hagyományokra épül jelenünk. 

A múlt megismerése büszkévé tesz, hogy egy olyan kerülethez tartozunk, amely gazdag hagyományokkal és erős közösségi, sokunk számára személyes gyökerekkel rendelkezik. És felelősséget is ad: hogy ezt az örökséget megőrizzük, továbbvigyük, és méltó módon adjuk át a következő generációknak, mert a jövőt csak akkor tudjuk tudatosan építeni, ha ismerjük és tiszteljük a múltunkat.

A kiállítás tartalmáról rendhagyó módon egy brossúra is készült "Mérföldkövek" címmel, a befényképezett  oldalak a képgalériában láthatók.

A kiálítás 2025. november 7 - 30. között látogatható a Civil Házban.

A kiállítást megnyitó beszédem teljes szövege:

Tisztelt Zuglóiak, kedves vendégek, hölgyeim és uraim!

Nagy tisztelettel köszöntök mindenkit, Zugló 90 éves helytörténeti kiállításának megnyitóján. Kultúráért felelős alpolgármesterként, de mindenekelőtt zuglói polgárként óriási öröm és megtiszteltetés számomra, hogy ma együtt ünnepelhetjük városrészünk múltját, és közösen tekinthetünk a jövőjére.

Nekem ez a mai nap különösen személyes. A családom pont száz éve él Zuglóban. Én már a negyedik generáció vagyok. Gyerekkoromban sokszor hallgattam régi történeteket a régi Zuglóról, a dédszüleim szeme előtt épült be a Stefánia út, a nagyszüleim a háború utáni újjáépítésről meséltek, az apám kisfiúként szánkózott a Stefánia út végén valaha állt víztorony lejtőjén, a nagynéném gimnazista lányként maltert talicskázott a Népstadion építéséhez, anyu a Stefánia úti ablakban állva pillantotta meg először azt a fekete hajú biciklis fiút, akit kergetett egy kutya (pedig nem, így sétáltatott kutyát, és ő lett az apukám), a szüleim a Tücsök Sörkert előtt randevúztak, én pedig Herminamezőn nőttem fel. 

Ma, amikor a Civil Ház falai között megnyílik ez a helytörténeti kiállítás, nemcsak tárgyakat, fotókat és dokumentumokat látunk. 
Egy közös életút mozaikdarabjai tárulnak elénk.
Mindegyik kép, mindegyik tárgy Zugló karakterét, lelkét formáló eseményeket mesél el. Ezzel a kiállítással nemcsak a kerület hivatalos történetét ünnepeljük, hanem a családok történeteit, az utcákét, a közösségekét, mindazokét, akik valaha itt éltek és nyomot hagytak.
Legyünk büszkék arra, hogy Zugló múltja nem csak fotókon, hanem emberek szívében él tovább.
Ma ünnepeljük mindazt, amik voltunk – és mindazt, amik lehetünk.
Hiszek abban, hogy egy kerület nem csak az épületek és beruházások által fejlődik, hanem emlékezésben és közösségben is. Ezért tartom hatalmas értéknek, hogy olyan kiállítás jött most létre, amely nem elszakít, hanem összeköt generációkat.
Szeretném megköszönni mindazok munkáját, akik ezt a kiállítást létrehozták — a helytörténészekét, könyvtárosokét, az önkéntesekét és minden zuglóiét, aki dokumentumot, fényképet, emléket osztott meg. Önök nélkül ez a tárlat nem jöhetett volna létre.
Amikor ma végigsétálunk a kiállításon, pillantsunk egy-egy régi fotóra, fedezzük fel benne önmagunkat — a családunkat, a gyerekkorunkat, vagy egy ismerős történetet. Mert Zugló története nem valahol máshol történik, hanem itt és most, bennünk, velünk és általunk.
Köszönöm a figyelmet!